Portugálként a magyar himnusztól ver hevesebben a szíve
Francisco Andrade Portugália színeiben vitorlázott két olimpián is, ma már magyar fiatalokat készít fel arra, hogy a világ legjobbjai közé kerüljenek.
„Európa egyszerűen nem tud mit kezdeni az iszlámmal, a bevándorlásból fakadó együttélési problémákat pedig a szőnyeg alá söpörte” – fogalmaz Tarjányi Péter.
Tarjányi Péter, biztonságpolitikai szakértő volt az Index Frontvonal című műsorának vendége, amelyben kifejtette álláspontját a Londonban megtartott 300 ezer főt számláló palesztinpárti tüntetésről, a nyugati világban létrejött párhuzamos társadalmakról.
„A terroristák elérték a céljukat, pontosan az történt, amit szerettek volna” – így reagált Tarjányi Péter az eddigi legnagyobb volumenű palesztinpárti tüntetésről, melyre Londonban került sor november 11-én. A biztonságpolitikai szakértő szerint a Hamász október 7-i, Izrael elleni támadásának legfőbb célja az volt, hogy
ne csak a térségben, de szerte a világban is növelni tudja a vallási alapú feszültséget.
A biztonságpolitikai szakértő azt is elmondta, hogy
„Európa egyszerűen nem tud mit kezdeni az iszlámmal, a bevándorlásból fakadó együttélési problémákat pedig a szőnyeg alá söpörte”.
Tarjányi úgy látja, hogy az Egyesült Királyságban, Franciaországban vagy Németországban gyakorlatilag párhuzamos társadalmak jöttek létre, mert a muszlim bevándorlók gyakran a helyi alkotmány mellett vagy helyett egy alternatív törvénykezés, a saría (az iszlám alapelvei) szerint élnek.
A biztonságpolitikai szakértő szerint ez jelentős feszültséget okoz ezekben a társadalmakban, amely bármikor könnyen fellobbantathatja a terror lángját. Hozzátette:
„Fel kell készülni arra, hogy Németországban és Nagy-Britanniában is jó eséllyel lehetnek terrortámadások az elkövetkezendő időszakban”.
Nyitókép: Képernyőfotó
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.